Szepesi György: 70 éve szerelmem a rádió

A Guinness Rekordok könyvébe is bekerülő, a „legrégebb óta beszélő” riporter pályafutása már hét évtizede tart a Magyar Rádiónál, s a legendának esze ágában sincs visszavonulni.

Blikk: - Mindig is rádiós sportriporter akart lenni?

Szepesi György: - Amióta az eszemet tudom, ez volt a vágyam. Kölyökként együtt fociztam az újpesti Szusza Ferivel, ő mondta nekem még 13 éves koromban, hogy döntsem el végre, kommentátor leszek vagy labdarúgó.

- Így került a rádióhoz?

- Az azért kicsit később volt, a háborút még túl kellett élni. Aztán 1945 áprilisában a bazilikánál mászkáltam, és egy néhány évvel idősebb barátom látta, hogy bátortalan vagyok. Karon fogott, s azt mondta, nem tágít mellőlem, amíg be nem megyek a rádió épületébe.

- Rögtön fel is vették?

- Nem, de megkaptam a lehetőséget. Május nyolcadikán az Újpest–Csepel meccsről kellett volna tudósítanom, de a Megyeri utat eláztatta a Duna, így másik pályára került a rangadó. Végül nyolcperces anyagot adtam le.

- Melyik volt az első válogatott meccse?

- Na, éppen akkor kerültem állományba, ’45. augusztus 20-án az osztrákokat fogadtuk az Üllői úton. Félórás, élő közvetítést kaptam én, az első és az utolsó negyedórát kértem. Mint mindig, a pálya szélén álltam, így hallottam, ahogy Zsengellér kiabál Puskásnak – tiéd lesz a labda, Öcsi, rúgd be! Én ezt be is mondtam, s tényleg így lett. Öcsi berúgta az ő és az én első válogatott gólomat is.

Az interjú folytatása a Blikk.hu-n olvasható.